Csillának
Nincsen nekem Nissanom,
én az olyat drágállom.
Véget ér a szerda már,
elapad a levélár.
Honda az én kicsikém,
haza visz ma könnyedén.
Véget ér a szerda már,
elapad a levélár.
Mondtam neked rímeket.
Ne láss tőle rémeket!
Véget ér a szerda már,
elapad a levélár.
"Fájdalmat látunk itt, mélységet, ahogy a költő megfogalmazza az érzéseit. A mű szerkezete a visszatérő motívumokkal, magával ragadja az olvasót, ugyanakkor az elmúlást jelentő szavak (véget ér, elapad) egyfajta elengedést is mutatnak. Elengedi a múltat, a fájdalmas emlékeket, a borzalmas gondolatokat, amelyek folyton támadták törékeny és érző lelkét.
Két járművet is megnevez, ezzel szimbolizálja a benne felsokasodott ellentétet, de büszkén vállalja, hogy immáron csak az egyik jármű az övé. De nem jármű ez, hanem az egyszerűség, szegénység, alázat, a nyugodt békesség tárgyi megjelenítése. A másik jármű negatív megemlítése ("én az olyan drágállom") mutatja, hogy milyen büszke élete során vérverítékkel megszerzett értékeire. Nem kell neki a drága, a fényűző, nem kell a csillogás, a pompa. Csak a könnyed légiesség, az egyszerűség és a puritán szavak. A vers szerkezete és nyelvezete is ezt sugallja. Ki volt Anyegin? Ki volt Tatjána? Mintha a szerző szándékosan benne hagyná a gúnyos rímeket, a lenéző szavakat, melyek jelentése messze túlmutat a mondatban rejtett értékén.
Kinyilatkoztatás ez, egy mély hit, szent meggyőződés. Csak többszöri olvasás után jutunk el a katarzishoz, az elapadt levélár monoton ismétlése révén. A szerző ebben a műben is rövid utalást is tesz a túlvilági szörnyetegekre, rémekre, melyek másik verseiben is gyakran előfordulnak."- Leonid Zulu
"Annak örülök, hogy Gergő művész urat megszállta az ihlet megint. Felfedezhettem megint benne a korai munkásságára jellemző vonásokat és a tudatosan szerkesztett rímelhelyezést, ahol helyenként jambikus sorlejtést, máskor négyes-negyedfeles trocheikus versszerkezetet használt, visszanyúlva az ógörög eposzi motívumokhoz. A költő itt allegóriákat használt fel lírai meditációjában, ahol emlékképek segítségével kapcsolódik egymáshoz az objektív és szubjektív idő, vagyis az elmúlás és az örökkévalóság. Tudatosan kerülte az ölelkező rímek használatát, mellyel a korai, confinos időszakra szeretett volna utalni. Én ezt olvastam ki Gergő verséből." - Mahadilok Ayutthaya Phop Noppharat Ratchathani
